Cikkeink

Tanulmány az azóta már bezárt tűcsere programról

Új pszichoaktív anyagok megjelenése egy budapesti tűcsereprogram kliensei körében – megjelent az Orvosi Hetilapban

“A szerzők egy illegitim droghasználókkal foglalkozó szervezet tapasztalatait foglalják össze, amit 2009 óta szereztek az új pszichoaktív szerekkel („dizájner drogokkal”) kapcsolatban injekciós szerhasználók között. A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia tűcsereközpontjában 2009 óta figyelhető meg az új szerek tömeges terjedése, ami az injekciós magatartást is jelentősen módosította, így pedig a tűcsereközpont igénybevételét is. A tűcsereközpontban az új pszichoaktív szerek hullámokban jelentek meg (mefedron, metiléndioxi-pirovaleron, pentedron – „pentakristály”), így egyedülálló módon ez a szetting alkalmas az új szerek terjedésének nyomon követésére.

A szerzők az új pszichoaktív szerek okozta speciális kockázatok (ismeretlen összetételű és hatású anyagok) mellett az orvosi praxis számára fontos jellemzőket foglalnak össze. Így a szerek nem ismert voltából adódó kockázatokat, a gyakoribb szerhasználatot és a súlyosabb pszichopatológiai állapotokat. Kiemelik a korai jelzőrendszer szerepét, az online források monitorozását és az új pszichoaktív szereket tartalmazó anyagminták bevizsgálásának lehetőségét. Orv. Hetil., 2014, 155(35), 1383–1394.” forrás:akademiai.com

szerzők: Prof. Rácz József és Csák Róbert