Cikkeink

TŰCSERE – SZÁJBARÁGÓ, utoljára

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, december 6-án sajtótájékoztatón állított ismét valótlanságokat a Kék Pontról, amellyel a képviselőtestület, 2013 december 31- ei hatállyal felbontotta a korábbi együttműködési megállapodást. Hetek, sőt hónapok óta írunk az ügy alakulásáról itt a blogunkon, ma Kocsis igaztalan vádjaira utoljára reagálunk ez ügyben. (illusztráció: Banksy)

TŰCSERE – SZÁJBARÁGÓ

– Igaz az, ahogy a Kék Pont megszegte a megállapodást, mi szerint nem gyűjtötte a köztereken és játszótereken, lépcsőházakban az eldobált tűket?

– Nem, nem igaz, nem szegtünk megállapodást. A drogszemét begyűjtésre vonatkozó hármas együttműködés a jelenlegii aljegyző koordinálásával jött létre, a Közterület- Fenntartó, a Józsefvárosi Városüzemeltetési Iroda és a Kék Pont bevonásával. Mi kezdettől fogva a rejtett droghasználó csoportok felkutatását vállaltuk, és a nem közterületre vonatkozó lakossági bejelentésekre történő kiszállást. Működtetünk egy lakossági bejelentő számot, és ügyeleti időben, 24 órán belül vállaljuk  a begyűjtést, a nem közterekről.

– Van arra bizonyíték, hogy ezt tartalmazta a hármas együttműködés?

Van.

– Problémát jelent a kerület bizonyos részein a drogszemét?

– Igen. Az utcákon  megnövekedett drogszemét problémájáról magunk írtunk 2013 nyarán levelet a helyi kábítószerügyi egyeztető fórum társelnökének, Balog István Szilveszter önkormányzati képviselőnek, és kértük, hogy hívja össze a drogszemétgyűjtésben érdekelt partnereket. Az éves beszámolókban is jeleztük a drogszemét problémáját:Népegészségügyi szempontból azonban a legaggasztóbb a visszahozott használt eszközök számában mutatkozó drasztikus csökkenés: míg az év elején több tízezer használt injektort tudott a program begyűjteni, az év utolsó szakaszában már csak alig ezret. Ez természetesen nem kevesebb szúrási alkalmat jelent a tűcserét felkereső intravénás szerhasználók körében, hanem több újra használatot és több utcán maradó, kommunális hulladékba kerülő használt injektort jelent, ami a fertőző betegségek terjedésének magasabb kockázatával jár együtt.” (2012. beszámoló: 51.old)

– Kaptunk erre választ?

– Nem.

– Mi a tűcsere program elsődleges feladata?

– A HIV és hepatitis fertőzések és járványok kialakulásának megelőzése, elsősorban steril tűcserek eszközök biztosításával és a fertőző betegségek szűrésén keresztül.

Mit szólunk ahhoz, hogy “az együttműködés felbontásának oka az is” – mondja Kocsis Máté, hogy “az önkormányzat a Kék Pont beszámolójából megismert néhány döbbenetes adatot”?

– Döbbenetes adatokkal három éve szolgálunk a kerületi intravénás drogfogyasztás alakulásáról, az évente elfogadásra került részletes szakmai beszámolóinkban, köztük a kiemelten magas 70-80%-os hepatitis fertőzöttségről és a mi programunk feladatain és lehetőségein messze túlmutató helyi egészségügyi ellátórendszer hiányáról. Legutóbb idén nyáron fogadta el a képviselő testület a beszámolónkat, egyhangúan. Tehát vagy nem olvasták el és úgy szavazták meg, vagy mostanra értették meg, hogy mi áll benne.

– Mivel magyarázzuk azt, hogy az elmúlt időszakban 107 ezer tűt adtunk ki, és csak 40 ezer tűt gyűjtöttünk be?

– A tűcsere programok hatékonyságát nem a drogszemét begyűjtés mértékében mérik, hanem a kiadott tűk számában. Idén egy kliensünk egy nap 10 használt tűt tudott becserélni, és 5 steril tűt adtunk ki neki pluszban, tehát max. 15 tűt kaphatott. Ez akkor is így volt, ha 100-at hozott vissza. Paradox módon, a finanszírozás változása miatti csökkent tűcsere vezetett – részben – oda, hogy kevesebb tűt tudtunk kiadni, ezért kevesebb tűt is hoztak vissza, mivel csökkent a motivációjuk is erre. Korábban a becserélési arány 70-80% volt, akkor több tűt adtunk ki, ami több tű visszahozását is jelentette. Külföldön vannak olyan programok, ahol „tűosztás” történik: ott olyan súlyos a járványügyi helyzet, hogy ezt a megoldást is jobbnak találják a semminél. Mi, szerencsére, még nem tartunk itt. Most, decembertől, a Norvég Civil Alap által támogatott PEER Kapitány programunk protokollja értelmében,előzetes megbeszélés alapján lehetőséget biztosítunk a nagyobb mennyiségben történő injektor cserére, az arra igényt tartó és a feltételeket vállalni tudó klienseknek. Ennek lényege, hogy a 10 db feletti (jelenlegi policy szerinti mennyiség) használt injektor egyszerre történő leadása esetén, 3:2 arányban kap a kliens steril fecskendőket.

– Mekkora veszélyt  jelenthetnek az eldobált tűk  a HIV fertőzés szempontjából?

-Az eldobált tűk elsősorban a közhangulat szempontjából riasztóak. A tűszúrásos kockázat – a HIV fertőzés szempontjából – elhanyagolható járványügyileg, de nem a lakosság közérzete szempontjából. Ami kis járványügyi veszélyt jelent,  mi azt is kockázatként kezeljük. A HIV fertőzés esélye véletlenszerű tűszúrás által: 0,3%.

– Mekkora veszélyt jelenthetne a nyolcadik kerületi, már több mint  3400  intravénás drogfogyasztót regisztrált tűcsere program ellehetetlenítése vagy megszüntetése/megszűnése a HIV robbanás szempontjából?

– A többször idézett román és görög példák arra utalnak, hogy kialakulhat HIV robbanás. Ma a magyar injekciós szerhasználók között a HIV előfordulása 0%. Tehát, a HIV robbanás valószínűsége nem nagy, azonban szakmailag erre a lehetőségre fel kell hívnunk a figyelmet. Itt kisebb veszély a HIV robbanás “eltúlzása” (amit mindig igyekeztünk elkerülni), mint az, ha a döntéshozókat nem figyelmeztetnénk erre a lehetséges forgatókönyvre.

– Igaz az, hogy három éve kap a Kék Pont HIV szűrésre támogatást és mégis csak most, 2-3 hete kezdte el a gyorstesztet, ahogy azt Kocsis Máté állította?

– Nem, ez sem igaz. 2006 óta végeztünk az Országos Epidemiológiai Központ együttműködésével úgynevezett kampányszűréseket (amikor  a klienseket motivációs ajándékkal is toborozzák a szűrésre,  mi étkezési utalványokat kaptunk és adtunk), ezek ún. ujjbegyes szűrések voltak és az értékelésük laboratóriumban történt. Az OEK idén beszüntette a kampányszűrést, forráshiányra hivatkozva. Nálunk azonban folyamatosan adott volt  a lehetőség HIV szűrésre, az erre a célra kialakított Lujza utcai helyiségben, de immáron motivációs ajándék nélkül. Az említett és  néhány hete bevezetett gyorsteszt, egy Magyarországon eddig tűcsere programokban nem alkalmazott, korszerű nyálteszt, ami azonnal eredményt jelez.

Ferencz Orsolya képviselő szerint hamisak a sajtóban megjelent vádak, miszerint az Önkormányzat megszüntette volna a tűcsere programot.

– Ebben egyetértünk, hamis ez az állítás is. Sajnálatos tény, hogy éppen a jozsefvaros.hu önkormányuzati oldalon jelent meg ez  a félrevezető hír, 2013 szeptember 19-én, “Megszűntetik a tűosztást a Magdolna utcában” címmel, amelyet később, a kommunikációs irodához eljuttatott  kérésünkre sem korrigáltak. A cikkben olvasható “az év végén véget ér a tűcsere-program Józsefvárosban” záró mondattal szemben, nem zár be a tűcsere program. Érvényes szolgáltatási finanszírozási szerződésben  a magyar állammal állunk, a szükséges hatósági engedélyek birtokában, melyek értelmében szenvedélybetegek alacsonyküszöbű -és közösségi ellátását végzik a kerületben. A Kék Pontnak sem korábban nem volt, sem jelenleg nincs olyan támogatási szerződése az Önkormányzattal, amelynek felmondásával az Önkormányzat  megszüntethetné az alapítvány tűcsere szolgáltatását.

– Mit szólunk hozzá, hogy Kocsis Máté bejelentette, új partnert von be a kerületi drogszemétgyűjtésbe?

– Üdvözöljük a döntést is, ezt kellett volna már tennie az ősz elején is! A külföldi példák azt mutatják, hogy a drogszemét begyűjtését mindenhol a szemét- és hulladékbegyűjtéssel foglalkozó szervezetek végzik. A drogszemét gyűjtésbe most bekapcsolódó FECSKE Egyesület nevében nyilatkozó Gávay Zoltán is régi partnerünk, évek óta együtt dolgozunk a szomszéd kerületben, a Ferencvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumban.

További információkat olvashat a nyolcadik kerületi tűcsere programról és az önkormányzati vitáról, korábbi blogbejegyzéseinkben.

A  jövőben itt nem cáfolunk ezredszerre is, a józan ész itt már nem segít. Mindent leírtunk, mindent elmondtunk már ebben az ügyben, minden érvünk ott van a blog bejegyzéseinkben, minden adatunk és tapasztalatunk szerepel a nyilvános és az  önkormányzat által egyhangúan elfogadott szakmai beszámolónkban. Aki kíváncsi, az olvassa el! Aki kérdez minket, annak válaszolunk, aki meghív minket, ahhoz elmegyünk. Dolgozunk tovább.